Play with me - 1.rész

1.rész- Egy új barát

2002.április 12.  A nap ,amikor teljesen a feje tetejére állt minden. Öt éves voltam, és apukám úgy döntött, elvisz életem legelső koncertjére. Hosszú volt a sor a jegypénztárnál, az emberek hangoskodtak és kiabáltak és amint beléptünk az óriási, zsúfolt csarnokba, semmi különösebb érzés nem fogott el a csalódottságon kívül.  Csak arra tudtam gondolni, hogy apa vajon mit lát ebben ,mi az ami miatt ennyire szereti ezt a környezetet. A válasz:semmi. Lehetetlenség volt akkor rájönnöm ,hogy mi lehet az. Azonban abban a pillanatban, hogy elkezdődött a koncert, valami más lett. Hallottam valami egészen új és számomra felfedezetlen dolgot, ami teljesen lenyűgözött. Az egyik fellépő kezében megláttam egy különleges hangszert. Gitár ,ezt mondták rá az oviban. De így élőben sokkal szebb volt ,mint azt valaha is eltudtam volna képzelni. Olyan gyönyörűen szólt ,a húrok finom játékától szinte teljesen ellazultam ,a kezdetekben jelentkező felindultságomból minden eltűnt.
-Apa ,az micsoda? – kíváncsiskodtam és  bennem volt a vágy ,hogy megtudjam igazam van e.
-Hiszen már mondtam bogaram, ez a Wild of Black, apád "imádott"  bandája. - macskakörmözött szokásához híven. Apa mindig ilyen volt, egy igazi életvidám fickó. Odavolt a legkülöncebb bandákért és természetesen azok elragadó ,vad játékáért. Nagy rajongó volt ,az nem kétség ,de sosem volt fanatikus vagy megszállott.
-Jaj neem apu, én a hangszert kérdeztem. Az ott micsoda a bácsi kezében? - próbáltam minél tisztábban rámutatni a célszemélyre.
-Ohh az?  Az ott egy gitár bogaram, még nem láttál ilyet?

-De láttam már ,csak kíváncsi voltam ,hogy tényleg az e.
-Hm de kis cseles valaki. Tetszik? - érdeklődött és ezzel nagyon is rátapintott a lényegre.
-Elképesztő…- sóhajtottam, miközben tovább hallgattam ezt az angyali hangszert. Óriási volt a késztetés ,hogy felrohanjak ,kivegyem a gitárt drága birtokosának kezéből és győzelemittas sikolyt hallatva ki ne rohanjak a stadionból. De ez túl sok hűhó lett volna egy magamfajta kislány számára ,így inkább csak folytattam a gyönyörködést.
-Akkor örülök, hogy elhoztalak bogaram. - szólalt meg mellettem apa büszkén és felvett a nyakába. A látvány még elbűvölőbb lett így ,hogy majdnem kétszer akkora magasságból szemlélhettem tovább az előadást. Tekintetemmel végigpásztáztam a nézőtéren. Rettentően sok ember. Mindenki két kezét felemelve csápolt és üvöltötte a banda nevét ,dal közben pedig a csapattal együtt kiabálták a számokat végig ,még apa is. Nem lehetne azt mondani ,hogy egy tetőtől talpig rockos családban nőttem fel ,mivel anyukám semmi érdeklődést nem mutatott a műfaj iránt. Ezt helyette az éppen alattam ordibáló személy is megtette. Hála apunak ,innentől csak még elviselhetetlenebb lesz az életük.

 Hát igen, a koncert utáni napokban másról sem tudtam beszélni, mint  hogy minél hamarabb szeretnék megtanulni gitározni. A szüleim úgy voltak vele, hogy ez biztos valami múló szeszély a részemről és idővel majd elmúlik. Apa még kezdetben örült is az új vágyaimnak. Azonban majdnem félév elteltével sem tudtam leszállni a témáról, ezért apu úgy döntött, hogy meglep a hatodik szülinapomon egy vadonatúj gitárral. Annyira el voltam ragadtatva, hogy a többi kisebb ajándék teljen eltörpült e mellett. Később beírattak  egy zene suliba, ami egy héten háromszor foglalkoztatott engem. És így ment ez egészen a mai napig.  Sajnos az első zenetanáromtól meg kellett válnom, amikor nyolc éves koromban elköltöztünk Szöulból Londonba. Az elején nagyon nem tetszett a változás és tudtam, hogy hiányozni fognak az ottani barátaim, közülük  is, SaeJin, akit akkoriban a legjobb barátnőmnek tartottam. Most viszont, tíz hosszú év elteltével, alig hallok róla bármit is. A kapcsolatunk megszakadt, az ide költözésem után. Barátokban szerencsére itt Londonban sincs hiány és örülök, hogy sikerült is beszereznem egy párat. Vegyük például Saraht, aki a majdnem tökéletes barát titulus jogos birtokosának tudhatja magát. Vagy itt van Josh, aki még ráadásul irtó jóképű pasi is, de sosem gondoltam úgy rá, mint lehetséges barát jelöltre. Ahhoz ő túl aranyos, kedves és jófiú. Ne essék félreértés, semmi bajom a jófiúkkal, de azért kell valami vadság is valakiben, amitől nem unatkozik az ember ,akitől eláll a lélegzeted ,aki miatt mindennap vidámabban kelsz fel. Eddig ilyennel még nem találkoztam ,de ha egyszer eljön ,biztos nem fogom visszautasítni ,az fix. Nos, az életem eddig teljesen átlagosnak tekinthető és én meg is vagyon ezzel elégedve.
-Hana, légyszi próbáld ki te is, hidd el még élvezni is fogod a dolgot. – kiabált felém Sarah.
-Már mondtam, hogy nem. Ez annyira kicsinyes, nem is értem .hogy vagy képes totál idegen emberekkel chatelni a neten. És ha valami elmebajossal kerülsz össze?
-Nyugi, ez úgy sem történhet meg, de nagyon jó móka.
-Jaj Sarah, te sosem változol. - forgattam szemem legjobb barátnőmre, aki szokásához híven, a mai péntek délutánt is nálunk töltötte.  Már két éve így megy ez és mindig jókat tudunk nevetni a körülöttünk lévő dolgokon. Az utóbbi hetekben viszont teljesen az agyamra ment ezzel a chates dologgal és mindenáron ráakart beszélni a csatlakozásra, de hárítottam a próbálkozásait. Mégis ki az, aki szeret tök ismeretlen emberekkel dumálni, úgy, hogy még csak nem is látja őket? Na igen, erre a kérdésre is megkaptam a választ:
-Pedig baromi sokan vannak fent, még ázsiaiak is. Ha akarod, tudnál beszélni velük, hiszen neked is olyan gyökereid vannak, nem igaz? - győzködött Sarah. Látom bevetette a nehéztüzérséget. Tudta, hogy mennyire hiányzik nekem a régi otthonunk, a barátaim és, hogy mennyire szeretem használni az anyanyelvem. Néha még én is megfeledkezem róla, hogy nem is angolul beszélek hozzá vagy a tanórán és ez kicsit kínos.
Hmm...n-nem baj, akkor sem...- hümmögtem.
-Rendben, te tudod, de azért nyitva hagyom az oldalt, hátha később meggondolod magad. - ajánlotta fel – de azért van egy kérdésem hozzád.

-És mi lenne az ?

-Milyen nemzetiségről is beszélünk? Japán vagy mongol?

-Ohh adok én neked mongolt te dinka!- förmedtem rá játékosan és neki vágtam a mellettem levő kispárnámat is.

-Jó jó ,de akkor is ki kell próbálnod. Nem telik bele pár év és úgy jársz ,mint most én. Azt sem fogod tudni honnan származol.

Ezen eltöprengtem egy percre és be kellett látnom ,hogy talán igaza van Sarahnak. Akkor még biztos voltam benne, hogy soha nem nyúlnék hozzá, de miután ő elment, ez az elhatározásom kissé meginogni látszott. Fel-alá járkáltam a szobámban és kétségek közt vergődtem. Tegyem meg vagy ne? Annyira nagy volt a kísértés, hogy úgy éreztem jobb  nem ellenállni tovább. Leültem a számítógépem elé és nagyon lassan elkezdtem keresgélni az ismeretlenek között, míg rá nem akadtam egyre. Az adatai alapján láttam, hogy koreai ,a többi dologra nem igazán figyeltem, úgyhogy vettem egy mély levegőt és neki álltam pötyögni:
~Szia- tettem meg az első lépést.
Jézusom ,ezt most komolyan elküldtem? Jobb lett volna az első megérzésemre hallgatnom és hagyni az egészet. Már éppen azon voltam, hogy kilépek az egészből, amikor felvillant a kisablak. Óvatosan megnyitottam egy kisebb infarktust elkerülve.
~Hali:)
Azta és még egy smileyt is kaptam. Hát ez nem is olyan rossz így elsőnek, bár szerintem nem lesz több ilyen alkalom. De most viszont mit írjak? Még jó, hogy a partnerem ilyen szószátyár.
~Ööö te is koreai vagy?
~Ja,naná...persze..
Huuuu de égő! Jesszus, már megint ír.
~Akkor gondolom írhatok így? !
Szóval koreaiul fogok társalogni egy tök idegen valakivel, akiről azt sem tudom, hogy fiú- e vagy lány. De izgi! Tényleg ,fiú vagy lány?
~Egyébként a nemedet elárulnád?
Bakker, ez meg milyen kérdés? Ennél jobban nem tudtam volna megfogalmazni? Olyan mintha valami kérdőívet nyomnék szegény orra elé ,amin egy biológiai tesztet kell kitölteni. Biztos utál!
~Nem tudom miért, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy te egy csaj vagy...eltaláltam?
~Hát ha ettől jobban érzed magad, akkor igen. De asszem én kérdeztem előbb. ..:)
Smiley! !!Most üssön valaki agyon! Erre még nem érzem késznek magam.
~Igaz igaz elnézést...minek örülnél jobban?
~Látom nagyon szeretsz kérdésre kérdéssel válaszolni úgyhogy szerintem csakis egy pasi lehetsz...
~Hmm...lenyűgöző megállapítás! Úgy tűnik nem csak az én elmém ily kifinomult..:D
~De egóból is van mit az asztalra tenned: P
~Habár nem látod, de megadóan lengetem a fehér zászlót…
Hmm ez a beszélgetés nem is olyan szörnyű, sőt kifejezetten érdekes. A srác is okés.
~Neked van olyanod? - próbáltam egy kicsit incselkedni.
~Nincs…
~Ahh de kis hazug vagy!!
~Zászló nincs, de a fehér alsógatyám is megfelel a célnak: D
Jó, talán kicsit elhamarkodott kijelentés volt, hogy a srác "okés".
~Hát te totál hibbant vagy!
~Köszi, ezt bóknak veszem: D
~Tehát, ha azt mondtam volna, mennyire elképesztően jó arc vagy, akkor azt sértésnek vetted volna? Fordított logika? :0
Most kicsit bátrabbnak éreztem magam, főleg, hogy a pasi is oltári laza. Már attól féltem, hogy nem is válaszol, míg pár perc múlva meg nem érkezett a válasz:
~Asszem tőled azt is bóknak venném...
Micsoda? Ez aztán tud flörtölni, mármint ha ez volt a szándéka.
~Jó a dumád...öömmm...- próbáltam puhatolózni, hátha veszi a rejtett célzást. Ne mindig csak én kérdezzek!
~Ja, bocsi , a nevem Jong Hee, de a barátaim csak Jonggy- nak szólítanak: ) és te?
Áuu számítottam a kérdésre, de azért csak nem mondhatom meg neki ,hogy Haneul-nak hívnak még a végén lenyomoz és egy kocsi hátsó ülésén találom magam úton valamelyik másik országba, hogy eladjanak a szervkereskedőknek. Jó, ez elég hülye elképzelés, főleg, hogy a srác nem tűnik szervkereskedőnek és a világ másik felén van. Akkor meg pláne, hogy kamuzhatok. De mi legyen a nevem? Á, meg is van.
~Hana, Hana vagyok...
Ez tökéletes, hisz Sarah mindig így hív és ezzel nem is hazudok.
~Szép neved van Hana! Biztos te magad is ilyen szép lehetsz: )
Jaj nee, ez annyira gáz, de mégis ég az arcom.
~Tudod, nem azért léptem ide fel, hogy új pasit szerezzek...
Asszem jobb ha már az elején tisztázódik minden, mielőtt megkedvelném annyira, hogy ne tartsam feleslegesnek a rá pazarolt időmet.
~Kár, pedig én többnyire azért vagyok itt: D
Hahh, milyen őszinte! De akkor sem akarok egy Casanova- val dumcsizni. Itt az ideje elbúcsúznom.
~Akkor asszem nem én leszek a legújabb áldozat...örültem Jonggy!
Már éppen lezártam volna a laptopom, amikor megláttam, hogy megint írt:
~Várj! Már mész is?
~Igen, hisz kiterítetted a lapjaidat, úgyhogy nincs nagyon miről beszélnünk.
~Jó értem, de most valahogy meggondoltam magam!
Ez még mi a fene? Annyira kíváncsi voltam és még az sem érdekelt, hogy már éjfél is elmúlt.
~Ezt hogy érted? Annyira gáznak tartasz, hogy ki sem kezdenél velem?

~Jesszus, dehogy!!! Pont egy pár perce említettem, milyen kár, hogy te nem pasit keresel, mert szívesen vállalnám a szerepet...erre te meg kitalálsz ilyen baromságokat. .ne már Hana! Csak beszélgessünk és majd később meglátjuk mi lesz, okés?
Kikerekedett szemekkel tapadtam a laptop képernyőjére. A srác aztán tudja, mikor mit kell mondani. Nálam legalábbis ebből jelest kap.
~Jó rendben:) de csak hogy tisztázzuk, később sem lesz románc!
~Okéés...akkor kezdjük elölről: D
Na ez már tetszik.
~Mesélj magadról Hana! Hol laksz? Szöulban vagy a környékén? Korea melyik részén?
~Asszem el kell, hogy szomorítsalak mert egyik részén sem...Londonban élek.
Jó, igen kimondtam, vagyis inkább leírtam az igazat. Mi értelme hazudni, ha több mint tízezer kilométeres távolság van közöttünk. Eltelt 10 perc és újdonsült barátom nem válaszolt. Azt hiszem itt kezdtem el pánikolni.
~Jonggy? Itt vagy? - próbáltam tartani a beszélgetést.
~Persze, nyugi csak lementem kajáért: P szóval külföldi vagy...ez pech
~Nekem meg te vagy külföldi, úgyhogy kvittek vagyunk: D
~Ez fájt: ( de akkor miért mondtad hogy koreai vagy?
~Mivel tényleg az vagyok, csak ide költöztünk, amikor még 8 éves voltam..
~És nem hiányzik a szülőföld? :)
~Őszintén? Néha igen, de nem panaszkodom
~Egyszer visszajöhetnél. ..én tárt karokkal foglak várni Hana: )
Ajaj, már megint kezdi. Egy picit elgondolkodtam a válaszon, de nem is inkább gondolkoztam, hanem elbóbiskoltam. Ránéztem az órámra és észrevettem, hogy már 1 óra is elmúlt. Ideje nyugovóra térni.
~Jonggy asszem most mennem kéne aludni, hulla vagyok
~Aha szóval fel lőtték a pizsamát. .:P
~Milyen szellemes valaki
~Oké, menjél akkor, de később még beszélünk szépségem ;)
~Ha még egyszer így nevezel, ne is várd, hogy válaszolni fogok..
~oké oké, vettem
~Jóéjt: )
~Itt már délelőtt tíz van, de ne zavartasd magad: P Jóéjt Hana!
Erre már nem volt erőm válaszolni ,ugyanis néhány perc múlva elnyomott az álom. Holnap Sarah teljes joggal mondhatja, hogy "Na én megmondtam! " ,és én nem is szállhatok vele vitába. Az igazat megvallva még élveztem is  Jonggy-val való beszélgetést és már most jó előérzetem van a következő chatelésig.

-Na ugye ,hogy megmondtam?! Virágokat az öltözőmbe! Én komolyan egy Istennő vagyok! – kiabálta túl az egész ebédlőt másnap Sarah ,miután megtudta a nagy hírt.

-Légyszi adj neki valamit ,mert én itt őrülök meg ,ha nem hagyja abba. –kérlelt fáradt hangon Josh.

-Figyelj Sarah ,nyertél. Most boldog vagy? Ennyi ,kaputt ,téma lezárva ,inkább egyél tovább és ha lehet ,ne teregesd ki a magánéletem a suli összes diákja előtt ,köszönöm.

Erre csak vágott egy fintort és visszafordult az asztalunkhoz. Az ebéd további részét azzal töltöttük ,hogy kibeszéltük az új tanárt ,Mr. Garton-t ,aki annyira lassan beszélt ,hogy a bemutatkozásnál messzebb nem is jutottunk az órán. Aztán ott volt az a bizonyos „menü” téma ,ami mindennapos. Ma például valami sárga színű fonnyadt gyümölcsöt ,egy kevés húsgombócot és hozzá egy krumplipürének kinéző dolgot kaptunk. Ez szép ,mondhatom. A végén pedig ismét visszakanyarodtunk a chathez. Utolsó óra után is alig bírtam levakarni magamról Saraht ,aki szinte árnyékként követett mindenhová. Folyton Jonggy-ról kérdezett és ,hogy mikor beszélek ismét vele ,csakhogy ő is jelen lehessen.  Szerencsére Josh mindig ott van ,ha szükség van rá és most sem hagyott cserben. Valami csellel elcsalta drága barátnőnket és így sikerült kislisszolnom a suli hátsó kijáratán. Mikor hazaértem anya és apa az ebédlőben lévő pultnak támaszkodva vártak rám.

-Szia bogaram ,máris itthon vagy? –kérdezte apa egy kicsit meglepődve.

-Hello ,igen mert ma elmaradt a matek. Mrs.Biltz beteg lett.

-Akkor minden világos. Gyere ide ,anyádnak és nekem beszélnünk kell veled. –intett maga felé.

Bevallom megrémültem. Nem sűrűn van nálunk ilyen családi kupaktanács szerűség. Óvatosan levettem a vállamról a táskát és odasétáltam hozzájuk.

-És mi lenne a téma? – érdeklődtem.

Anyu száját egy nagy ,mély sóhaj hagyta el ebben a pillanatban és már ekkor tudtam ,hogy ez bizony egy nagyon is nehéz beszélgetésnek ígérkezik.