Csak tekerj! - 2.rész

Másnap mikor megszólalt az ébresztőórám ,azonnal kipattantam az ágyból. Megreggeliztem ,felöltöztem és már ott vettem észre magam ,hogy a bicajomon ülök úton a munkahelyem felé. Hihetetlen lelkesedés vett rajtam erőt és ezt csakis egy személynek köszönhettem ,aki éppen ebben a pillanatban lépett be az üzlet ajtaján. A tegnapi kis megismerkedésünk ,valamint annak körülményeinek hatására úgy döntöttem ,hogy mindent bevetek ifjú főnököm ellen. Ezt azzal próbáltam elérni ,hogy nem adok rá neki okot ,hogy piszkálhasson. Ha nincs velem gond ,nincs mit elverni rajtam. Myung Soo tekintete találkozott az enyémmel ,mikor az asztalokat törölgettem és valahogy…nem is tudom. Elvesztem abban a pillantásban. Hogy történhetett velem ez? Én nem ilyen vagyok! Én egy igazi belevaló csaj vagyok ,aki simán átnéz az ilyen képmutató alakokon ,mint amilyen ő. De most úgy tűnik ,hogy kezd leomlani a védőfalam. Hirtelen rezgést éreztem a farmerom zsebében. Letettem a törlőrongyot és gyorsan előhalásztam a telefonomat. Sang Hun volt az.

-Hali. Mi az ábra? – kérdeztem tőle.

-Szia Wonni. Csak azért kereslek ,hogy nincs-e kedved velem és Iseul-lal leugrani a partra?

Iseul volt ,vagyis lett mostanában ,Sang Hun újdonsült barátnője. Bírtam a csajt ,mert sok mindenben hasonlítottunk ,így biztos voltam benne ,hogy a legjobb barátom jól döntött. A munka miatt azonban nem mindig lesz rá sok időm.

-Istenien hangzik ,de dolgozom. Talán majd máskor. –nyögtem a választ. Bár százszor szívesebben lennék velük ,mint itt ezzel a gyönyörű kinézetű tetűvel. De az ember nem választhatja meg a munkaadóját.
-Ne csináld már! Neked feltétlenül ott kell lenned! Tudod ,hogy mi lesz ,ha nem jössz… - győzködött tovább. Igen ,tudtam ,hogy mi következik ,ha nem megyek. Egyszer anya nem engedett el a játszótérre Sang Hun-nal. Akkor még csak 8 évesek voltunk ,de Sang Hun olyan ravasz tudott lenni ,hogy néha még engem is meglepett. Eljött hozzánk ,de hiába ,mert anyát bizony nem tudta meghatni ,ezért drasztikus lépésre szánta el magát. Becsengetett a házunkhoz elől és amíg anya előrement ,hogy megnézze ki jött ,addig Sang Hun óvatosan kicsempészett hátul a szobám ablakán. Akkoriban kertes házban laktunk ,tehát még szerencséje is volt a kis gazfickónak. Ez is bizonyítja ,hogy ha Sang Hun mond valamit ,akkor az úgy is lesz. Kár ellenkezni.
-Tudom ,de már nem vagyok kislány ,hogy kiosonjak veled. Ez itt a munkahelyem ,innen nem olyan egyszerű csak úgy felszívódni. – vágtam rá a legreálisabb dolgot ,ami az eszembe jutott és rájöttem ,hogy elég jól tudok érvelni. Sang Hun nagy sóhajtását hallottam a vonal másik végéből.

-Ejnye Wonni ,hát nem tanultál semmit a barátságunkból? –azzal fogta és letette.

-Haló! Sang Hun?! – de nem érkezett válasz.

-Mi az ,lepattintott a barátod? – gúnyolódott Myung Soo mellettem állva. Összeszorítottam az ajkaimat ,hogy visszafojtsam a bennem előtörni készülő dühöt. Pedig szívesen rázúdítottam volna egy gyors arcátrendezés kíséretében.

-Nem tudom ,hogy honnan a fészkes fenéből veszed ezt az orbitális baromságot ,de nem is magyarázkodom neked ,mivel semmi közöd hozzá! – válaszoltam a tőlem telhető legnyugodtabb hangon.

-Szóval? – nézett rám várakozásteljesen.

-Melyik szót nem értetted abból ,amit mondtam? Semmi.Közöd.Hozzá. –fojtottam belé a szót. Felszegtem az állam és elsétáltam mellette.

Késő délután volt és a kuncsaftok száma kissé megcsappant a déli csúcsforgalmat követően. Sikerült egy kicsit lepihennem és elszürcsölni egy jó jeges kávét. Olyan elviselhetetlen volt a forróság ,hogy meg-meg fordult a fejemben ,hogy visszahívjam Sang Hun-t és mindent sutba vágva elmenjek vele a partra. Felkaptam a fejem ,amint meghallottam a csengő hangját ,ami újabb vevőt jelentett. De nem az volt ,hanem Sang Hun semmivel sem összetéveszthető alakja. Odajött hozzám és karjait átfonta a derekam tövénél ,majd jó erősen a magasba emelt.

-De jó téged újra látni! – mondta a fülembe.

-Téged is! – válaszoltam.

Miután letett ismét a földre ,kérdő pillantást vetettem felé.

-Jó ,tudom! Miért vagyok itt ,igaz? Mint már azt a telefonban is mondtam ,ma velünk jössz pancsolni. – válaszolta teljes nyugalommal.

-Haha ,és ezt mégis hogy szeretnéd megvalósítani? – nevettem fel hitetlenkedve. Megfogta a csuklómat és maga után húzott a hátsó szobába ,ami a tulajdonosé volt. Odabent nagyjából annyi történt ,hogy megtudtam ,Sang Hun remek színészi képességekkel van megáldva. Elmondta Kim úrnak ,hogy a testvére éppen a kórházban fekszik ,mert egy idióta megtámadta az utcán és ki is rabolta. Ehhez én úgy jöttem hozzá ,hogy a család régi barátjaként nekem is feltétlenül be kell mennem hozzá ,most azonnal. Nekem elég légből kapottnak tűnt a sztori még akkor is ,ha tudtam ,hogy az ,de Kim úr simán bevette és el is engedett a nap hátralevő részére. Megmondtam Sang Hun-nak ,hogy kint várjon meg ,amíg kihozom a cuccaimat. Bementem a hátsó részbe az öltözők felé ,amikor láttam ,hogy Myung Soo jön be utánam és bezárja az ajtót.

-Te meg mi a fenét művelsz? –förmedtem rá azonnal. Ő azonban heves léptekkel közeledett felém ,amitől egy kissé megrémültem ,aztán megállt közvetlenül előttem. Nagy levegőt vettem ,mert a közelsége annyira intenzíven hatott rám ,hogy azt hittem ott helyben padlót fogok. Egy pár percig csak némán méregettük egymást ,de végül megtörte a hosszúra nyúló csendet.

-Remélem tisztában vagy azzal ,hogy nem mész innen sehová! – mondta ,miközben egy percre sem szakította meg a szemkontaktust.

-Hát ,akkor most nagyon megszívtad ,mert elmegyek.- toltam meg a mellkasát és megpróbáltam minél hamarabb eltűnni a színről. Myung Soo azonban megnehezítette a dolgomat. Amint elléptem volna mellette ,megragadta mindkét csuklómat és szikrákat szóró szemekkel meredt rám.

-Azt hiszem elfelejtetted, hogy hol itt a helyed Hae Won...!

-Te pedig azt ,hogy nem vagy a főnököm és éppen ezért most engedj utamra! – emeltem fel a hangom. Láttam rajta ,hogy még mindig nagyon dühös ,de a szorítása alábbhagyott, így gyorsan ki is tudtam szabadítani a kezeimet.

-Jól van ,elengedlek. De azt azért elárulhatnád ,hogy hova sietsz ilyen sürgősen !?

-Neked ahhoz végképp semmi közöd ,és most ha megbocsájtasz...- azzal kiléptem a helyiségből és jól bevágtam magam mögött az ajtót.

*

Pár órával később még mindig nem tudtam elfelejteni Myung Soo arcát ,amikor berontott utánam az öltözőbe. Nem is tudom ,hogy mi üthetett belé. De azt egyáltalán nem bántam meg ,hogy megmondtam neki a magamét. Nem fogok úgy táncolni ,ahogy ő fütyül. Bár azt el kell ismernem ,hogy nagyon jóképű és vonzó ,de ugyanakkor arrogáns ,öntelt, nagyképű ,bunkó és még sorolhatnám az indokokat ,hogy miért is nem csak a  külső számít. Bezzeg ha mindennek az ellenkezője lenne...de nem az. Ezek a gondolatok foglalkoztattak, amikor Sang Hun jelent meg előttem ,vizes testtel ,fürdő nadrágban. Esküszöm ,nem tudom ,hogy miért nem csaptam le rá az ismeretségüknk alatt. Pedig olyan isteni külsővel lett megáldva, és ráadásul a jelleme is kifogástalan volt számomra. Pont egy ilyen srácra lett volna szükségem, de valami oknál fogva ,épp Sang Hun szöges ellentéte érintette meg a szívemet. Igen ,itt arra az idióta Mr.Arrogánsra gondolok. Miután eljöttem az üzletből ,Myung Soo nem futott utánam ,követelve ,hogy maradjak. Azt hiszem ,megértette, hogy nem szólhat bele abba ,ami nem az ő dolga. Sang Hun ,Iseul és én pedig elmentünk végül a partra. Előtte persze hazaugrottam a bikinimért, és egy kicsit kettesben is hagytam a turbékoló gerlepárt. Jó volt látni ,hogy a barátom rátalált a szerelemre. Iseul-al pedig a mi kis duónk ,trióra váltott.

Délután a nap sokkal perzselőbben sütött ,mint eddig. A parton rengetegen voltak ,de Sang Hun talált egy kicsit csendesebb szakaszt ,ahol nyugodtan pancsolhattunk és pihenhettünk. Egy ideig bent voltunk mind a vízben és úszkáltunk, vízi csatáztunk és minden gyerekes dolgot elkövettünk ,amit csak lehetett. Később kimentem a törölközőmhöz ,majd elmentem, hogy vegyek néhány üdítőt. A part sziklás részén voltunk ,így meggyűlt a bajom a nagy ,kiálló kövekkel. Végül sikerült átkecveregnem es kiértem a zsúfolt strandra. Séta közben eltévedtek a gondoltaim, megint. Gyorsan megvettem az innivalókat és elindultam vissza a barátaimhoz. Felmásztam az egyik nagydarab sziklára ,de elvesztettem az egyensúlyomat a kezemben lévő hűsítők miatt és éreztem ,hogy kicsúszik a lábam alól a talaj. Ha itt elvágódom, nekem annyi. Eldobtam az üdítőket és közben önkéntelenül is becsuktam a szemem. Innen már nincs visszaút. Ám ahelyett ,hogy a kiálló kődarabbal találkoztam volna ,egy kemény mellkasnak csapódtam. Minden olyan hirtelen történt és a szemem még mindig nem mertem kinyitni. Mi van ha meghaltam és most a mennyországban vagyok? Nagyon lassan pillantottam fel és akkor megláttam őt. Hát ez biztos ,hogy nem a másvilág. Ott nincsenek Kim Myung Soo nevű ,beképzelt ördögök. Vagy mégis? Mindenesetre neki köszönhetem ,hogy most nem a kórházba készülök. Ráemeltem a tekintetem és láttam ,hogy félig felhúzott szemöldökkel néz rám. A kezeimet kemény mellkasán pihentettem, mely alól érezni lehetett szíve vadul lüktető iramát. Ez kissé meglepett ,de nem mutattam ki ,hisz mi értelme lett volna?! Pár pillanattal később eszméltem rá ,hogy még mindig a karjaiban vagyok és ez a gyors felismerés megtörte a köztünk lévő szemkontaktust. Amilyen hirtelen kerültem ebbe a helyzetbe ,olyan lendülettel próbáltam kikerülni belőle.
-Engedj el! – rivaltam Myung Soo-ra, aki még mindig nem eresztett el ,csak tovább bámult rám. Erősen meglöktem  a mellkasát ,de nem reagált.

-Tehát nem engedsz? – fújtattam – Egyáltalán mit keresel itt?

Nem válaszolt azonnal ,csak néhány perc múlva nyitotta ajkait szólásra.
-Téged.

Ettől totálisan lefagytam. Ő ,akit alig pár órája hagytam faképnél a munkahelyemen ,most itt áll ,sőt tart a karjaiban ,miután megmentette az életemet és azt mondja ,hogy miattam van itt. Ez tuti a készátverés, csak tudnám miért pont én lettem a kiszemelt áldozat. A gondolat is szórakoztató volt ,hogy ez velem történik meg ,ezért kicsit el is nevettem magam. Persze megmentőm semmit nem értett ebből ,így csak értetlenül nézett rám.

-Mi olyan vicces Hae Won? – szegezte nekem a kérdést.
-Ohh semmi semmi. De azért letehetnél végre. – jeleztem ,hogy ideje talpra állítani engem. Myung Soo lassan leeresztette az egyik majd a másik lábamat is ,és újra éreztem a stabil talajt.
-Ööhm, amúgy miért is kerestél?
-Nos ,csak bocsánatot akartam kérni azért ,ami az öltözőben történt ,de amint látom az a bizonyos barát még sincs olyan hely de rosszul.
Ebben a pillanatban jöttem rá ,hogy lebuktam. A helyzet eléggé kínos volt és tudtam ,hogy ebből úgy sem kerülhetek ki győztesen. Itt az idő ,hogy nyalizzak.
-Myung Soo kérlek ,ne mondd el a szüleidnek ,hogy itt vagyok ,kérlek !!
-Hahh, és miből gondolod ,hogy ezt ennyivel megúszhatod? Becsaptad őket ,csak azért ,hogy a kis barátoddal itt lófrálj, miközben ő...-ennél a pontnál hirtelen megállt. Zavartan néztem rá ,és vártam ,hogy folytassa amit elkezdett, de hiába.

-Miközben ő? Mit akartál mondani Myung Soo?

-Semmit ,csak elkapott a hév. – zárta le a témát.
-Hát jó ,de nekem most mennem kell.
-Várj. Még nem végeztünk. Nem kéne magyarázatot adnod ?

-Hisz látod ,nem? Itt vagyok a barátaimmal a parton. Ha szeretnél csatlakozhatsz te is...
Jesszus ezt meg mégis hogy képzeltem?
Láttam ,ahogy eltűnődik az ajánlatomon. Ezek a percek kínzó lassúsággal teltek és éreztem ,ahogy egyre jobban elsüllyedek szégyenemben amiért ilyet mertem tenni. De már nem volt visszaút. Mélyen beszívta a levegőt, majd egy nagy sóhaj kíséretében kiengedte.
-Rendben van, menjünk.
-Most komolyan? – lepődtem meg. Azonban ahelyett ,hogy választ adott volna ,ellépett mellettem a sziklák felé. Óvatosan járkált a magasabbnál magasabb köveken és mikor az egyik nagyobb darab tetejére ért ,felém fordult.
-Fogd meg a kezem. – és felém nyújtotta azt.
Nem tudtam ,mi lenne a helyes döntés ,de veszekedni sem akartam ,szóval beadtam a derekamat. Belecsúsztattam tenyeremet az övébe és mintha csak áramütés ért volna. Ez a váratlan reakció nagyon megdöbbentett. De a legfurcsább az egészben ,hogy míg azt gondoltam a rossz értelemben történik mindez ,épp az ellenkezője ment végbe. Az érintése annyira intenzíven hatott rám ,a testemre, az egész lényemre. Úgy éreztem ,hogy abban a pillanatban rávetném magam és ... várjunk csak. Nem, nem és nem! Ez nem én vagyok. Én sosem gondolnék így az előttem sertepelő fiúra. De megijesztettek ezek a gondolatok. Jobb ha nem is érek hozzá ,és nem kerülünk testi kontaktusba. A felismerés hatására elengedtem Myung Soo kezét. Ő hátra fordult ,majd zavartan rám nézett. Én csak megráztam a fejem és elsétáltam mellette. Hallottam pár perc múlva a lépteit mögöttem. Miután végre kiértünk a partra ,odasiettem a törölközőmhöz. Sang Hun és Iseul valószínűleg vagy a víz alatt smárol vagy pedig elmentek sétálni. Az utóbbi megállapítás viszont azt jelenti ,hogy én egyedül maradtam a főnököm fiacskájával. De tényleg ,ő meg hova tűnt? Körül néztem ,de nem találtam sehol sem. Talán megsértődött, amiért eleresztettem a kezét. Bármi is az oka a távozásának ,azért csak szólhatott volna. Leültem a homokba és úgy gyönyörködtem az egyre lentebb merülő nap látványában. Már majdnem elaludtam, amikor megéreztem ,ahogy valaki ledobta magát mellém. Nem is kellett ránéznem az illetőre, mert már a belőle áradó ,istenien finom illat elárulta. Nem tudom ,mi üthetett belém. Valamiért vonzódtam Myung Soo-hoz.
-Hova tűntél? – szegeztem neki a kérdést.
-Csak elkószáltam egy kicsit.

-Aha ,szóval elkószáltál. Azért szólhattál volna nekem is.

-Sajnálom na ,oké ? De gondoltam jobb lesz ,téged egyedül hagyni. Biztos nehéz lehet most neked és én nem akartalak zavarni.
Erre már felkaptam a fejem. Mégis mire gondol? Teljesen összezavarodtam.
-Miért nehéz nekem? Te meg miről beszélsz?

Myung Soo elnézett a vállam felett ,ezért én is arra néztem. Azonban még mielőtt elfordulhattam volna ő gyorsan a nyakam után nyúlt ,odarántott magához ,majd ajkait az enyémekre tapasztotta. Nem is kell mondanom, ez a lépése nagyon meglepett. Az elején fel sem fogtam mi történik ,csak azt éreztem ,hogy az idő múlásával egyre jobban elmerültünk a csókban és már a szememet is behunytam. Annyira édes volt az íze ,teljesen lefegyverzett. Lassan mozgott puha ajka az enyémen és olyan gyengéd volt amitől önkéntelenül is felnyögtem. Az eszem persze tudta ,hogy ez nem tart örökké. Azt is tudtam ,hogy ez nem helyes ,végül miért akar lesmárolni, amikor ki nem állhatjuk egymást? Talán csak játszik velem ,meg nézi hogy ,hogyan reagálok rá ,majd jól kinevet. Na de ezt nem hagyom annyiban. Szélsebesen ellöktem magamtól és lihegve kapkodtam levegő után. Farkasszemet néztünk egymással ,miközben csendben hallgattunk. Pár perccel később hangok ütötték meg a fülemet. Hátra fordultam és akkor megpillantottam drága barátaimat ,akik kézen fogva közeledtek felénk. Feltápászkodtam a földről ,de egyszer sem néztem vissza Myung Soo-ra.
-Sziasztok skacok! Jól itt hagytatok engem....-biggyesztettem le látványosan az ajkaimat. Sang Hun persze ,azonnal komolyan vette a dolgot és ellépett barátnője mellől.
-Woni én nem akartalak itt hagyni ,esküszöm Mr.Kanga életére.
Esetleg ha valaki nem tudná ,Mr.Kanga egy plüss figura ,amit még gyerekkorunkban kapott tőlem karácsonyra. Sang Hun ezért is volt mindig remek legjobb barát, mert mindig tudta mikor ,mit kell mondania. El is érte nálam a kívánt hatást és elmosolyodtam.
-Tudom én barátocskám. És te Iseul? Te sem akartál itt hagyni? – fordultam immár másik legjobb barátom felé, aki megbújt barátja mögött a háttérben.
-Csak ...hát úgy gondoltuk ,hogy már te is hazamentél, mert olyan sokáig voltál távol.
-Nos, igen ,kicsit tovább maradtam el a kelleténél...

-Öööööm, ez a srác ,mit keres itt Woni ?–kérdezte Sang Hun ,miközben fejével az említett személyre bökött. Myung Soo meglepő módon ,teljesen dermedten bámulta a mi kis triónkat. Mintha három szemünk lenne vagy ilyesmi. Nem tudtam mi lehet a baja. Végül megrázta magát és szólásra nyitotta száját.
- Ti....ti...ti nem vagytok együtt? – mutatott rám és Sang Hun-ra.
Összenéztünk ,majd szinte szinkronban tört ki belőlünk a nevetés ,úgy ,hogy a végén már a könnyem is kicsordult.
-Dehoogy, hiszen mi csak a legeslegjobb barátok vagyunk az egész univerzumban.-vágta rá Sang Hun.
Myung Soo továbbra is egy rémült őzike tekintetét mutatta ,de lassan bólintott. Felállt ő is ,aztán kezet nyújtott a mellettem álló srácnak.
-Most nekünk mennünk kell, de majd később beszélünk.
Azzal kézen ragadott és elhúzott a többiek elől. Ez a nap tele van meglepetésekkel...

Haliho mindenkinek :)) Sajnálom ,hogy már nagyon régen nem jött új rész ,és nincs is mentségem rá ,de hamarosan hozok a következő részeket ;) remélem azokkal kárpótolni tudom a sok várakozással teli időt :D 

Csak tekerj! - 1.rész

Átlagos nap volt ez is, akárcsak a többi. Éppen a nyár elején tartottunk, ami itt, Szöul belvárosában egyre elviselhetetlenebb lesz az idő előrehaladtával. Ez a nyár azonban nem csak az elkövetkezendő nagy forróság miatt lesz érdekes, hanem a rám váró változásoktól. Idén fejeztem be a gimnáziumi tanulmányaimat és minden tudásomat bele adtam az érettségi kínzó lassúsággal telő heteibe. Nem mondom, hogy könnyű feladat volt, de teljesen megérte. A kitartásomnak és sok évnyi gyötrelmes tanulásnak köszönhetően, most itt állok és a kezemben tarthatom a frissen kézhez kapott érettségi bizonyítványomat. Anya és apa nagyon büszkék rám és ettől csak még nagyobb elégedettséggel tölt el a tudat, hogy ennek én lehetek az oka. Eddig minden tökéletesen alakult és bíztam benne, hogy ez így is marad.
A konyhában ültem, miközben csiga lassúsággal kevergettem az előttem lévő müzlis tálat. Nagyon fáradt voltam ,ami miatt csakis az egész éjszakát igénybe vevő  csevegést lehetett okolni. Sang Hun volt a legeslegjobb barátom egészen az ovi óta. Már akkor tudni lehetett, hogy nem leszek az a tipikus plázacica alkat és őszintén, nem is bánom, hogy így alakult. Az ellenkező nem tagjaival mindig sokkal jobban kijöttem, mint a sajátjaimmal. Fiús ruhákban jártam és mélységesen megvetettem a szoknyákat. Anya sokszor próbált rávenni, hogy vegyek fel egyet legalább az ő kedvéért, de engem nem hatott meg a könyörgése. Ha azt mondtam, hogy nem, akkor az úgy is volt. Mindezekhez hozzá jött az is, hogy egy fiú lett a legjobb barátom. Sokan úgy gondolták, hogy ebből talán több lesz a jövőben, de mind a ketten tudtuk, hogy ez bizony nem fog összejönni. Sang Hun tegnap este elmesélte, hogy a múlt héten megismerkedett egy csinos lánnyal az egyik koncerten. Drága barátom egy igazi rockernek mondható, aki mindent elkövet, hogy bejusson az összes létező koncertre, amit a városban tartanak. Úgy tűnik ,itt nem csak a zene keltette fel az érdeklődését.
Anya a karját nyújtóztatva vánszorgott ki hozzám a pult mögé.
-Máris reggelizel? - kérdezte félig ébren félig még az ágyban.
Csak vállat vontam és folytattam az evést. Hétfő reggel nem igazán megszokott dolog tőlem, hogy felkelek, de gondoltam adok neki egy kis időt, mire rájön , miért is vagyok ilyenkor ébren. Töltött magának egy csészényi friss kávét, amit még én készítettem elő. Derekát a konyhapultnak támasztva , keresztbefont karral szürcsölni kezdte a forró italt. Egyszer csak hirtelen megállt és elkerekedett szemmel meredt rám. Leesett. – gondoltam.
-Jézusom, hiszen ma lesz az első munkanapod! - kiáltott fel, amitől azt hittem ,ott helyben beszakad a dobhártyám.
-Nyugi anya, nem csatába készülök. - mormogtam az orrom alatt.
Ő azonban nagy lendülettel lecsapta a kávés bögréjét az asztalra és mire felnéztem már ott is termett mellettem.
-Mikorra kell ott lenned? - kíváncsiskodott.
Felnéztem az órára és megkönnyebbülten nyugtáztam, hogy még van több mint másfél órám hátra. Ezt az információt persze anyukámmal is megosztottam, aki egyre izgatottabb lett attól, hogy a pici lánya végre munkába áll. Pedig őszintén szólva, nem volt olyan nagy szám ez az egész, mivel csak a nyárra vállaltam diákmunkát egy kis büfében. Még betanítani sem kellett. Az üzlet tulajdonosa apa egyik kollégájának a fia, aki körülbelül a 30-as évei közepén járhat. Már ő is saját családdal rendelkezik és ha jól tudom, neki két fia van.  Nos, körülbelül ennyit tudok az új főnökömről.
Anya és én még mindig a konyhában beszélgettünk, amikor döbbenten vettem észre, hogy mindjárt elkések. Sietve leugrottam a székről és gyorsan berohantam a szobámba felöltözés céljából. Nagy nehezen, de sikerült valami elfogadhatót magamra öltenem. Úgy gondoltam, hogy egy fehér pufi ing, rövidnadrággal és tornacipővel tökéletes lesz. Elindulás előtt még fogat mostam, elpakoltam a hátizsákomba minden olyan dolgot, amire véleményem szerint szükségem lehet, majd futólag megpusziltam anyát és kislisszoltam a bejárati ajtón. Kénytelen voltam a lépcsőn lefutni, mivel a liftre túl sokat kellett volna várni. Ahogy le értem, nekileselkedtem a bicikli tároló felnyitásának ,ami szintén sok időbe telt. Kiszedtem a régi, kopott Cruzer bicajomat és imádkoztam, hogy minél előbb odaérjek a büféhez.

Tisztában voltam vele ,hogy a forgalom még ilyenkor ,a nyári szünet elején ,sem hagy alább ,de azért ekkorára nem számítottam. Szinte minden kereszteződésben megállásra kényszerültem és az előttem elnyúló hosszú sor látványától csak még idegesebbé váltam.

Ne már ,hogy az első napomon is elkések! Ez nem lesz jó pont a főnöknél az egyszer biztos. – háborodtam fel.

Szerencsére ,úgy ismertem a környéket ,mint a tenyeremet és tudtam ,hogy hol vághatnám le az utat ,azért ,hogy mihamarabb beérjek.

Lekanyarodtam a következő sarkon egy csendesebb kisutcába ,amiben alig jártak az autók. Gyorsan lepillantottam a karórámra ,hogy megnézzem mennyi időm van még. Ez a mozdulat nem volt több ,mint fél másodperc ,de elég ahhoz ,hogy a következő pillanatban szemtanúja legyek egy balesetnek. Csak annyit láttam ,hogy egy srác gördeszkával hajt át a zebrán ,amíg egy gyorsan száguldó autó el nem gázolta. Sietve lefékeztem és félrelökve biciklimet ,odarohantam a földön fekvő személyhez. Észrevettem ,hogy az autó sofőrje is kiszáll és fejét fogva mentegetőzni kezdett.

-Jézusom ,esküszöm én nem akartam ,hogy ez történjen! Kérem ,bocsásson meg ,én tényleg nem akartam! Kérem! – jajveszékelt.

- Ne ordibáljon már ,inkább segítsen bevinni a kórházba! – mutattam a fiúra ,aki szemmel láthatóan elvesztette az eszméletét. A fickó azonban továbbra is csak siránkozott és bocsánatot kért ,majd hátra tántorodva ,megindult az autója felé.

-Hé ,várjon! Mit csinál? Nem látja ,hogy mit okozott? Jöjjön azonnal vissza és vállalja a felelősséget! – förmedtem rá ,de hasztalan volt. A férfi bevágta magát a kocsijába és lóhalálában elhajtott.

Lehunytam a szemem és csendben elszámoltam 10-ig ,hogy megnyugodjak. Még sosem történt velem ilyesmi és nem tudtam ,hogy mihez kezdjek. A srác fejét a kezembe vettem és óvatosan rázni kezdtem a testét ,hátha magához tér. Ez nem hatott ,ezért gyorsan megfogtam a csuklóját és kitapintottam a pulzusát. Egyenletes volt ,de nem értettem ,hogy akkor miért nem ébred fel. Levettem a hátizsákomat és megpróbáltam előkotorászni a telefonomat ,de pár percnyi keresés után sem találtam.  Hol a fenében van? – akadtam ki. Végül kénytelen voltam feladnia  további kutatást. Körülnéztem ,de sehol nem láttam senkit. Talán mégsem olyan jó ,ha egy kisutca ilyen csendes. Nem volt más választásom ,mint a saját kezembe venni a dolgokat. Minél előbb elkell juttatnom a srácot a kórházba. Mindkét karomat a hóna alá téve próbáltam talpra állítani. Miután ez a művelet sikerült ,gyorsan a hátamra vettem és elindultam vele a biciklim felé. Valahogy feltuszkoltam a csomagtartóra és a két kezét összekulcsoltam a derekam körül. Éreztem ,ahogy nekem dől ,így tudtam ,hogy nem fog leesni ,legalábbis reméltem. Minden erőmet összeszedtem és olyan gyors pedálozásba kezdtem ,amivel még a Tour de France-on is simán lehagynék bárkit. Nem vártam meg a piros lámpákat sem ,ami nagyon veszélyes vállalkozás volt ,ám a jó cél érdekében bármit. Nagyjából 15 perc alatt beértünk a legközelebbi kórházba. A biciklimet letámasztottam a falnak és óvatosan leszedtem róla a sebesült fiút. Ismét a hátamra vettem és elcipeltem a recepciós pultig. Az ottani nővér kedvesen rám pillantott ,de amint észrevette a legújabb „hátizsákomat” ,sietve futott oda hozzám.

-Mi történt? – kérdezte aggodalmasan.

-Elütötte egy autó. Kérem ,segítsen! – lihegtem és lassan átadtam a srácot az éppen ideérő doktornak. Elmeséltem ,hogy mit láttam ,majd azt mondták ,hogy maradjak ott ,amíg ki nem jönnek a rendőrök. Leültem a váróba és eltöprengtem a mai reggel eseményein. Először is majdnem elkéstem a munkahelyemről. Bár ez be is következett. Aztán láttam egy balesetet ,amiben azt sem lehet tudni ,hogy mi lesz az áldozattal. És most itt ülök egy kórházban ,miközben a rendőrséget várom ,hogy vallomást tegyek ,még egyszer. Csúcsszuperül kezdődik a nyár.

Ezek a gondolatok foglalkoztattak ,amíg ki nem jött az egyik nővér ,abból a szobából ,amibe bevitték a srácot. Odajött hozzám ,kedvesen elmosolyodott és elmondta ,hogyan is állnak a dolgok.

-Nos ,minden rendben van ,csak egy kis agyrázkódása volt ,de nem komoly. Azért még egy-két napig pihennie kell és a doktor úr felírt neki néhány gyógyszert ,de ettől függetlenül kutya baja.

-Hála Istennek! – sóhajtottam megkönnyebbülten.

-Nagy szerencséje ,hogy te is ott voltál! Ha te nem lettél volna ,talán most nem ilyen hírekkel szolgálnék az állapotáról. – dicsért tovább a nővér.

-Áh ,semmiség. Csak azt tettem ,amit tennem kellett. – somolyogtam szégyenlősen. Nem nagyon voltam hozzászokva az ilyen nagyvonalú dicséretekhez. A nővér kezét a vállamra tette ,majd így folytatta:

-Mázlista ,hogy ilyen barátnője van ,mint te!

Az elején még nem nagyon fogtam fel a szavait ,de utána rájöttem ,hogy itt bizony kolosztálisan nagy tévedésről van szó.

-Elnézést ,én…- kezdtem volna magyarázkodni ,de a szavamba vágott.

-Bocsáss meg ,de most mennem kell a többi beteghez. Ha szeretnél nyugodtan bemehetsz hozzá ,biztosan örülni fog neked. – azzal megfordult és otthagyott.

Én is felálltam és jobbnak véltem ,ha nem megyek be ,hanem csak sarkon fordulok és megyek a dolgomra. Visszanéztem az ajtajára és elöntött a bűntudta. Most tényleg ilyen bunkó leszek és itt hagyom? – töprengtem. Néhány percnyi vívódás után úgy határoztam ,hogy gyorsan benézek hozzá ,aztán itt sem vagyok. Lassan odasétáltam az ajtóhoz és még lassabban nyomtam le a kilincset. Amint bedugtam a fejem ,rögtön kiszúrtam őt. A szobában négy ágy volt ,négy különböző beteggel együtt. A srác az ablak felőli legutolsón feküdt és kifejezéstelen arccal meredt a távolba. A többi beteg már jóval a 60-as éveik fele jártak és nem is értettem ,hogy miért ide hozták be a fiút. Odasurrantam az ágyához és halkan megszólaltam.

-Jobban vagy?

Ő is rám emelte a tekintetét ,akárcsak a szobában mindenki. Kissé kínos volta szituáció ,de most mi mást tehettem volna.

-Te meg ki vagy? – nézett rám értetlenül.

-Én hoztalak be. A nevem Hae Won. – nyújtottam felé a kezem.

Homlokát ráncolva bámulta a felé tartott jobb kezemet ,de nem fogta meg. Kínoos!! Nagy levegőt vettem és visszahúztam  ,majd zsebre is vágtam őket. Csend telepedett ránk ,amit nem igazán értettem. Miért nem tudja csak gyorsan megköszönni és már itt sem lennék.

-Hogy tudtál behozni? Nem tűnsz túl erősnek. – törte meg a hallgatást.

Ettől kissé bepipultam. Még hogy nem vagyok erős? Hahh ,ez hallatlan. – dühöngtem.

-Ha nem lennék elég erős ,akkor te bizony barátocskám már lehet ,hogy rég nem élnél. – vágtam vissza.

-Ez azért egy kicsit túlzás ,nem gondolod? – gúnyolódott.

-Jó ,talán az volt ,de akkor is. Csak annyi ,hogy megköszönöd és nem is látjuk többet egymást. – türelmetlenkedtem. Ennyi azért járt. Körülnéztem a szobában ,hogy vajon még mindig a mi kis cirkuszunkat nézik-e és igen ,ez még mindig így volt. Amikor visszapillantottam a flegma betegemre már ott állt előttem pár centi távolságra. Most ,hogy ilyen közel állt hozzám ,alaposabban megfigyelhettem az arcát. Az ajkai teltek ,a szempillái észveszejtően sűrűek.  A haja gyönyörű sötétbarna színű ,amibe hirtelen késztetést éreztem ,hogy beletúrjak. Az érintése is biztos olyan ,akár a selyem. De a szeme! A szeme az ,ami teljesen lenyűgözött. Csokoládébarna ,némi arany árnyalattal. Elképesztő. Nem! Nem! Nem! Ideje felébredni Csipkerózsika ,ez itt bizony nem a te herceged! – ébresztettem magam a transzból ,amibe belekerültem. Hevesen rázogatni kezdtem a fejemet és miután befejeztem ,lassan felpillantottam rá. Engem bámult ,olyan arccal ,mintha valami őrültet nézne. Nem is csodálom ezért ,hisz tényleg úgy nézhettem ki. A szégyenérzettől gyorsan hátrafordultam és futva rohantam ki a szobából. Mikor kiértem a kórház elé ,megláttam a rendőr autókat. Semmi kedvem nem volt ezek után megint elmondani ,hogy mi történt ,ezért fogtam magam és lazán odasétáltam a bicajomhoz. Szerencsére nem tudták ,hogy ki vagyok ,így könnyen elmentem mellettük. Ránéztem az órámra és láttam ,hogy körülbelül egy órás késésben vagyok. Felpattantam a nyeregre és sietve száguldottam ,egészen a célomig.

*

20 percet még hozzáadtam az egy órához ,amit elpazaroltam ,arra az idiótára a kórházban és így végre beértem a büfébe. A főnököm nagyon rendes pasinak bizonyult ,ugyanis megértette ,hogy miért késtem és nem rúgott ki azonnal. Azt mondta ,hogy azért ,amit tettem ,jutalmat érdemlek ,nem pedig büntetést ,pláne ,hogy akit megmentettem egy igazi bunkó. Mindent részletesen elmeséltem neki a kezdetektől ,a kórházi jelenetig. Egyetértett abban is ,hogy otthagytam azt a fiút ,mert az ilyenek csak maguknak keresik a bajt ,ha még arra sem képesek ,hogy megköszönjék valakinek ,hogy megmentették az életüket. Tehát mégsem lett annyira elcseszett ez a nap.

Kim úr felesége segített belerázódni a munkába és a nap előrehaladtával egyre jobban belejöttem a dologba. Csak annyi volt a feladatom ,hogy kivigyem a rendeléseket ,aztán összeszedjem a tányérokat és végül letöröljem az üres asztalokat. Ha eljön a záróra ,akkor pedig felmossak és zárjam is be az üzletet. Tetszett nagyon ,hogy ilyen családcentrikus ez a kis vendéglő és a tulajdonosai is igazán remek emberek. Véget ért a nap és tettem ,amivel megbíztak. Bezártam a helyet. Épp a kulcsokkal bíbelődtem ,amikor valaki megköszörülte a torkát mögöttem. Felugrottam és ahogy megfordultam ,sikerült a kezemben lévő kulcsokkal jól állkapcson vágni a hátam mögött ólálkodó alakot.

-Á ,a fene essen belé! – kiáltott fel az ismeretlen. Nem láttam jól az arcát ,mert nagyon erősen odatapasztotta a kezeit. A hangja azonban ismerős volt. Csak nem..?

-Te vagy az? – kérdeztem döbbenten.

-Attól függ ,hogy kire gondolsz. – felelte. Elvette a kezét az arca elől és akkor már nem volt semmi kétségem. Ő volt az. A bunkó srác ,akit sajnos megmentettem. Ő is felismert ,mert azonnal megnyugodott az ütésem utáni sokból.

-Mit keresel itt? – kíváncsiskodtam – Talán rájöttél ,hogy illene megköszönnöd ,amit tettem érted?

-Aha ,szóval ezért vagy itt. Azért nem kellett volna kinyomoznod ,hogy hol lakom csak ,hogy rávegyél egy köszönömre…- válaszolta egy önelégült vigyor kíséretében. Ettől egy percre majdnem elszállt a haragom ,annyira sármos volt ,de csak majdnem. A következő pillanatban már csak le akartam törölni azt a vigyort onnan. Kihúztam magam és egyenesen a szemébe néztem.

-Csak ,hogy tisztázzuk a félreértéseket ,én itt dolgozom és nem utánad koslatok egy nyamvadt köszönömért ,ahogy te mondtad ,habár az járna nekem. Tudod ,elég paraszt dolog ,hogy valaki segít neked ,de te még arra sem vagy képes ,hogy kezet fogj vele. Ennyi emberség sem szorult beléd? – zúdítottam rá a haragom. Hitetlenkedve felnevetett ,aztán megtette azt ,amitől egy kissé megingott a bátorságom. Beharapta az alsó ajkát ,ami annyira édes volt. De nem! Erős vagyok ,erős vagy Hae Won! – biztattam magam gondolatban.

-Tudod mit ,ha ilyen jól szórakozol ezen ,akkor jobb ha lépek. Nincsen semmi kedvem azt az önelégült fejedet bámulni. – adtam végül fel a dolgot és elléptem mellőle. Odacammogtam a biciklimhez ,bevágtam a kulcsokat a táskámba és már indultam volna ,amikor valaki megragadta a karomat. Szembefordított magával és átnyújtott nekem valamit ,amit nehezen tudtam kivenni a homályban.

-De hát ez… - lepődtem meg ,amikor felismertem a saját telefonomat. – Hogy került hozzád? – értetlenkedtem ,majd kikaptam a kezéből a készüléket.

-Elejtetted ,amikor odajöttél hozzám segíteni. – magyarázta. Nem értettem. Hogyan szerezte meg ,amikor biztos voltam benne ,hogy nincs nálam. Ránéztem és megint észrevettem azt a sunyi vigyorát. Várjunk csak…akkor ő nem is…

-Héé ,akkor te nem is ájultál el? – kérdeztem kissé indulatosabban a kelleténél. Ő csak lazán megrázta a fejét és ismét elmosolyodott. Ez volt az utolsó csepp a pohárban.

-Jáá ,neked ez vicces? Én meg ott pánikoltam ,hogy mi bajod ,te meg csak szórakoztál velem! Komolyan mondom te…! Áhh! – emeltem magasba a kezem ,hogy legalább egy nyakast adjak neki ,de megállított. Megragadta a csuklóm és a hátam mögé szorította. Ficánkoltam ,ahogy csak bírtam ,de ő sokkal erősebbnek bizonyult. Ordibálni nem nagyon szerettem volna ,hiszen mégiscsak a munkaadóim háza előtt állok és amúgy is ,egy napra elég volt a drámából. Ez az öntelt Casanova egy hirtelen mozdulattal felkapott a vállára és elindult velem az utcán. Teljes erőmből püföltem a hátát ,hogy elengedjen ,de nem tette. Néhányszor felszisszent és tudtam ,hogy a mai balesett hagyott némi maradandó nyomot rajta. Akármennyire is szerettem volna neki fájdalmat okozni ,nem vitt rá a lélek ,hogy ennél messzebbre menjek ,így hát csendesen tűrtem ,hogy úgy cipel a vállán ,mint egy zsák krumplit.

-Legalább annyit árulj el ,hogy hova viszel! – követeltem pár perc után.

-Majd meglátod ,ha odaérünk.

Nem telt el túl sok idő és éreztem ,hogy lassul  a tempója. Aztán lassan le is tett a földre és ismét szembefordított magával. Miért ilyen szép szemű ez az idióta? 

-Köszönöm! – mondta alig hallhatóan. Leesett az állam ettől a hirtelen jött gesztustól.

-Ömm ,szívesen ,de ettől még nem leszünk puszipajtások. – válaszoltam nyugodtan. Megint elmosolyodott és a kezemnél fogva maga után kezdett húzni. Pár méterrel odébb megálltunk egy fagylaltos bódé előtt.

-Milyen ízűt kérsz? – kérdezte tőlem. Ettől a gyors hangulatváltozástól abban a pillanatban azt sem tudtam ,mit mondjak. De ez egy kicsit gyanús volt nekem. Nem törtem tovább a fejem ezen és válaszoltam a kérdésére.

-Citrom és csoki.

-Lehet ,hogy most nem fogsz hinni nekem , de az én kedvencem is ez a kettő. – villantotta rám elbűvölő mosolyát. Megfordult és megvette a két adag desszertet ,majd leültünk az egyik közeli padra. Ott átnyújtotta nekem a részemet és csendben elkezdtük betermelni az isteni jeges csodát. Kissé kényelmetlenül éreztem magam ,főleg ,hogy pár perce még utáltam a srácot ,most meg itt fagyizom vele egy padon ülve. Elég bizarr. A szemem sarkából rápillantottam és észrevettem ,hogy ő is ugyanezt teszi ,csak sokkal nagyobb merészséggel. Egyszer csak odahajolt hozzám ,a szemét még mindig nem vette le rólam. Nem tudtam ,hogy mire készül ,de egy kicsit megijedtem. Nyugalom Hae Won ,biztos nem csókolózni akar veled! – nyugtattam magamat. A köztünk lévő egyre kisebb távolság azonban nem ezt sugallta. Már azon voltam ,hogy lehunyom a szemem és engedem a dolgokat megtörténni ,amikor láttam ,hogy felém tartja a jobb kezét.

-Myung Soo vagyok. Bocs a késésért!

Szóval erről volt szó! Legyűrtem a bennem maradt szégyent és mosolyt erőltettem az arcomra.

-Örvendek Myung Soo. – viszonoztam a gesztust és kezet ráztam vele. Olyan puha volt a bőre ,hogy egész nap képes lennék így maradni ,miközben az ő keze az enyémhez ér. De a pillanatnak vége szakadt ,amint eltávolodott tőlem. Kicsit csalódott lettem ,de hát miért is? Hagyjuk.

-Mit is mondtál ,hogy ott dolgozol a büfében? – tette fel a következő kérdést.

-Igen ,pontosan ezt mondtam. – feleltem magabiztosan.

-Akkor te vagy az új lány ,akit apáék felvettek.

-Hogy mi? Apáék? – értetlenkedtem.

-Pontosan. Mivel úgy tűnik nem vagy tisztában azzal ,hogy ki vagyok ,ezért kénytelen leszek beavatni téged. Én a főnököd fia vagyok és ezáltal a te főnököd is ,úgyhogy jobb ha meghúzod magad amíg nálunk dolgozol Kiscsillag. – kántálta.

Meg sem tudtam mozdulni a meglepettségtől. Ez a kis takony lesz a főnököm?

-Ugyan már! – legyintettem.

-Mi az ,talán nem hiszel nekem? – kérdezte döbbenten.

-Ezt egy szóval sem mondtam. – fontam keresztbe  karomat a mellkasom előtt.

-Akkor miért vagy ilyen nyugodt? Ha úgy nézzük ,most fenyegettelek meg.

-Az nem számít. Te nekem nem parancsolhatsz ,csakis a szüleid. Úgyhogy ennyit rólad! – felálltam és elkezdtem visszasétálni a büféhez. Hallottam ,hogy utánam jön ,de nem szólt egy darabig hozzám. Mikor visszaértünk ,kikapcsoltam a biciklizárat és indulásra készen álltam meg Myung Soo előtt.

-Viszlát holnap , ja és kösz a fagyit FŐNÖK! – azzal fogtam magam és elhajtottam.

Otthon anyáék töviről hegyire kivallattak a mai napomról és én természetesen mindent elmeséltem nekik ,kivéve ,hogy a jelenlegi főnököm fiatalabb kiadását mentettem meg. A szüleim agyon dicsértek ,hogy milyen jól cselekedtem ,aztán mikor már látták ,hogy alig állok a lábamon a fáradságtól ,elengedtek a hálószobámba. Elintéztem a szokásos esti dolgaimat és szupersebességgel vágódtam be az ágyamba.